Bővebben »

Iskolánk 2013 őszén az Artemisszió Alapítvány által támogatott Észak-Dél projektben került kapcsolatba azzal a freetowni iskolával, mely számára most Csanády Szilvia, Vitárius Balázs és a 11.a osztály gyűjtést szervezett. A térség 2014 tavasza óta az ebola járvány által veszélyeztetett terület. A Sierra Leone fővárosában lévő iskola diákjainak családjaihoz juttatott el az Alapítvány rizst, orvosságot és fertőtlenítőszert, melyet az általunk összegyűjtött 243 000 forintból vásároltak. Büszkék vagyunk iskolánk diákjaira, és szüleikre, nagyon köszönjük  önzetlen támogatásukat!

Február 25-én, a kommunista diktatúra áldozatainak emléknapján Mansfeld László előadását hallgatta meg a 12-13. évfolyam és a 11-es emelt szintű történelem faktos csoport. Az előadó testvérét, Mansfeld Pétert 1959-ben kivégezték, így igazán élményszerű volt a korszak áttekintése. Az előadáson hallhattunk a kommunista diktatúra kialakulásáról, főbb eseményeiről és arról, hogy milyen volt akkor a mindennapi élet Magyarországon.

Antal Péter történelemtanár

Francia-német nyelvi nap sikere

 

Piros szívek lepték el a lépcsőházat február 13. reggelére. Legkedvesebb német illetve francia szavát tehette mindenki közhírré. Tablóval és prezentációval készültek különböző témákban az osztályok az első alkalommal megrendezett francia-német nyelvi napra. A bátrabbak szerelmes dalokat is előadtak a másnapi Bálint-nap tiszteletére. A programot változatos nyelvi játékok tették teljessé. Volt izgalom, ki nyeri meg a versenyt, mert a tét nagy volt. Egy iskolamentes nap a győztes osztálynak, amikorra közösségi programot szervezhetnek maguknak. A 11. a) osztály vívta ki magának ezt a jogot.

Az első helyezett osztály 1 iskolamentes napot kap osztályprogramra, a 2. és 3. helyezettek személyenként egy-egy  (német illetve franciaórán felhasználható) „Nem ér a nevem !” utalványt.

Erdélyi Katalin munkaközösség-vezető

Keresztes Paloma (Palu) 6.a osztályos tanulónk, mindössze néhány éve teniszezik. Mégis, Paloma esetében büszkén mondhatjuk, hogy nem esett messze az alma a fájától, hiszen Paloma edzője édesapja, az a sokszoros magyar bajnok Keresztes Krisztián, aki iskolánk egykori tanulójának  a másik kitűnő teniszklasszis Lányi Andrásnak magyar bajnoki páros társa is volt.

Paloma  12 éves kora ellenére a 14 éves korosztály hivatalos Országos Magyar  Ranglistájának  jelenleg a  12. helyén áll, amelyből a 2002-es születésűek (Paloma is 2002-es születésű) mezőnyében mindössze 4 fő előzi csak meg. Paloma minden nap teniszezik. Hétvégéken versenyekre jár, ahol számos első helyet szerzett már egyéniben és páros kategóriában is. 34 darab kupa, 44 darab érem a 3 éve megkezdett versenytenisz eredményeinek termése,  amelyekről  a teniszinfo újságok lapjain olvashatunk vissza. Büszke arra Paloma, hogy már tavaly is több 14 éveseknek rendezett versenyt megnyert, és most  az idei 2015. év első,  1. kategóriás kiemelt versenyén Zádori Réka párjaként bajnok is lett. Nemzetközi versenyen a tavalyi évben mindössze egyszer indult, és a nyolc közé bejutást követően csak a dobogóról maradt le. Ezzel Paloma az U14  Tennis  Europe Ranglista (Európai 47 ország egyesített Tenisz Ranglistája)  626. helyére került fel. Paloma szeretne néhány éven belül korosztálya nem 5. hanem a legjobbja lenni, és azt mondta, ezért mindent meg fog tenni az elkövetkező években.

Mi nagyon szurkolunk neked Paloma! Támogatunk téged, és iskolád büszke rád! Hajrá Palu! Hajrá kis bajnokunk, hajrá „Arany”J tanulónk! Csak így tovább!!!

iskkost2_800doc150224_800