Január 22-én gyertyagyújtással és plakáttal emlékeztünk meg az iskolánkat építtető Notre Dame de Sion-rend 178 éve történt alapításáról.
Felföldi Hella (1.a) az „Alvó kutyák” című rajzával könyvet nyert a Csodaceruza folyóirat pályázatán. Gratulálunk!
Szomorúan közöljük a hírt, hogy Hegedűs Gyula, aki évtizedekig volt iskolánk tanára és igazgató helyettese, 91 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatására a református egyház szertartása szerint a Farkasréti temetőben 2020. december 1-én 9 óra 45 perckor kerül sor.
A pillanatnyi járványhelyzet következtében a közösségi tereken kívül a tantermekben is kötelezővé tesszük a maszk használatát 2020.november 4-től.
Budapest, 2020.november 3.
Patkó Lajos
intézményvezető