Az október 23-i ünnepségen a MOM Kulturális Központban iskolánkból ketten vehették át
a megtisztelő kitüntetést kiváló munkájukért!
Iván Ágnes Hegyvidék Ifjú Pedagógusa Díj
Iván Ágnes francia nyelv és irodalom szakos tanár. 2010.ben végzett az ELTE Bölcsészettudományi Karán kitűnő eredménnyel.
2012.szeptemberétől tanít iskolánkban. Nagy lendülettel vetette bele magát az oktató-nevelő munkába. Hatékonyan alkalmazza alapos szakmai ismereteit, jó pedagógiai érzékkel és ötletekkel mozgósítja a gyerekeket és szervezi munkájukat.
Dr. Ivanovics Andrea Segítő Kéz Díj
Dr. Ivanovics Andrea az iskolai Szülői Munkaközösség elnöke és az iskolaszék szülői tagja volt 17 évig.
A szülők csoportja segíti az iskola nevelő-oktató munkáját, közreműködnek a jótékonysági bálok rendezésében, felmérések, kérdőívek kitöltésében, pályázatok írásában, adományok gyűjtésében, drogprevenció és bűnmegelőzési előadások szervezésében és azokon való részvételben, a Föld Napja program lebonyolításában, játszótér karbantartásban, számítástechnikai labor kialakításában. Dr. Ivanovics Andrea kiemelkedő segítséget nyújtott az aktuális feladatok megoldásában. Mozgósította a szülőket, hogy iskolánk érdekében és életében tevékenykedjenek.
Köszönjük szépen! Gratulálunk!!!
Az idei iskolai ünnepély középpontjában a forradalom hőseire való emlékezés állt. A műsor egy vetített képekből álló időutazással kezdődött, amelynek segítségével az ötvenes évek talán legsötétebb éveibe utazhattunk vissza képzeletben. A memoárokból, naplókból és egyéb személyes anyagokból összeállított szövegek segítségével átélhettük a forradalmi mindennapokat, a november negyedikén bekövetkező kataklizma borzalmait. A műsor egyik fontos központi szimbóluma, a fekete lyukas levél egyszerre fejezte ki az áldozatok iránti tiszteletet és gyászt, a forradalom szülte „szörnyű szépséget”. A szereplő diákok a műsor záróakkordjaként egy-egy színes falevelet helyeztek el a forradalom áldozatainak portréja előtt.
A műsort Szarka Eszter tanárnő rendezte; a szereplő 9.b osztályos diákok mindegyike kiváló alakítást nyújtott.
Szereplők:
Balogh Dominika
Döbrentei-Nagy Lilla
Földi Dániel
Lévai Dorottya
Shakkour Áron
Stud Renáta
Szabó Ádám
Veres Kata
A képi anyag összegyűjtésében, a műsor technikai lebonyolításában segített: Budaházy Benedek
Szarka Eszter magyar-történelem
„De élnek a régi regék,/ Élnek a hírövezte óriások.”
Az aradi vértanúkra emlékezünk 2013. október 4-én, pénteken.
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc mérföldkő a magyarság történetében. Amikor a szabadságharc elbukott, jött a megtorlás ideje. A Habsburgok úgy akarták megbüntetni a magyar népet, hogy elrettentsék a birodalom többi népét a további forradalomtól. Ezért Ferenc József teljhatalmat adott a hírhedt Haynau tábornoknak. Haynau már ekkor tudta, hogy az első felelős magyar kormány miniszterelnökét, Batthyány Lajost és a 13 lázadóvezért kivégezteti. Rájuk emlékezünk.
Program
7.45–8.15 Vértanúk sorfala, mécsesgyújtás
10.15 Megemlékezés az Arany teremben és az iskolarádióban
Szervező: a 9.D osztály
Tanár: Varga Betti
Iskolánk a North-South Connection:Partnership Project 2013 Európai unió által támogatott, az Artemisszió Alapítvány által koordinált pályázaton bekerült a 4 nyertes magyar iskola közé. A 2014 novemberéig tartó projektben 4 európai ország (Szlovénia, Bulgária,Dánia, Magyarország) 3 afrikai országgal (Kenya, Sierra Leone, Ghána) építenek ki iskolai partnerséget és dolgoznak fel együtt félévente egy-egy témát a millenniumi fejlesztési célok közül.
A győztes projektet készítő tanárok: Csanády Szilvia és Iván Ágnes

Örömmel értesültünk, hogy idén iskolánk könyvtára a Fáy András Alapítvány által kiírt VII. Könyvhullám pályázaton bejutott az ország 100 nyertes iskolája közé. Az akció keretében kapott ajándékok:
3 db tablet (több mint 300 e-könyv ajándékkal) újság előfizetések, könyvek, dvd-k, hangoskönyvek, melyeket pedagógusaink és tanulóink használhatnak helyben.
Szeretettel várjuk őket!
Pejkó Kati néni által irányított alsósaink nagy sikert arattak április 16-án hétfőn.
A másodikos, harmadikos, negyedikesek alkotta csapat januárban állt össze, hogy rendszeres készülés után játékos sorversenyekben mutatva meg ügyességét, gyorsaságát, a Kinder csoki által meghírdetett országos versenyen összemérje erejét fővárosi vetélytársaival.
Az alapos felkészülés nem volt hiábavaló. Diákjaink megnyerték a regionális fordulót, így bejutottak a júniusi országos döntőbe, ahol a televízió nyilvánossága előtt veszik majd fel a versenyt az ország legjobb 7 csapatával.
A győztes csapat tagjai:
2. osztály: Bartus Brúnó, Farkas Bettina, Jámbor Marcell, Szemerédy Zsombor, Szőke Gréta 3. osztály: Gerzsényi Levente, Iványi Domonkos, Szín Adrienn, Vincze Liza 4. osztály: Flück Barnabás, Kéri Bernadett, Khatib Hamdi, Turcsányi Kristóf, Znamenák Petra
Gratulálunk és „Hajrá Arany”!
Kreiner Bence 11.a – angol nyelv, francia nyelv
Nagy Bence 12.c – angol nyelv, informatika
Naszlady Márton 12.a – fizika, informatika
Kreiner Bence francia nyelvből és
Nagy Bence angol nyelvből
az országos döntőbe jutott!
- Kreiner Bence (11.a) francia nyelv I. kategória: országos 18. helyezett
- Nagy Bence (12.c) angol nyelv II. kategória: országos 20. helyezett
GRATULÁLUNK!!!
Sikeres pályázatok
Iskolánk folyamatosan részt vesz hazai és Európa Uniós pályázatokon. Nagy örömünkre a 2012-2013-as tanév első félévében két pályázaton is nagyobb összeget nyertünk!!!
- A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. BGA-12-HA-03 sz. Együttműködés gimnáziumok közöttcímű pályázati felhívására benyújtott Mai Márciusi Ifjak című, 1 220 000 forint összegű pályázata kapcsán a Bethlen Gábor Alap Bizottsága a 41/2012. (VII.13.) számú Bizottsági Határozat alapján a következő döntést hozta: a pályázatot 1 220 000 forint összegű támogatásban részesíti (az igényelt támogatást a Bizottság nem csökkentette).
- A TÁMOP-3.1.3-11/1 kódszámon futó „Arany János Általános Iskola és Gimnázium természettudományos módszertanának és eszközrendszerének a fejlesztése” címen (Öveges program) benyújtott pályázatunk a csatolt támogatói döntés értelmében 245 207 628 Ft támogatást nyert.






