Bemutatkozó Kuti Krisztina

A Külkereskedelmi Főiskolán közgazdászként végeztem és nagyjából azóta, mint marketinges dolgozom. A jógával egy barátom által ismerkedtem meg, így a jóga szeretete és annak gyakorlása kislányom születése előtt és azóta is elkísér. Több mint 10 éve gyakorlom a jógát. Ezen az úton hatalmas tanítás a gyermekem fejlődése és látva, ahogyan napról napra cseperedik ez számomra maga a csoda. A mindennapi életben egyre inkább felértékelődik, hogy mit is hoz a gyermek otthonról, ezért is tartom lényegesnek az érzelmi intelligencia fejlesztését különféle eszközökkel, játékokkal, programokkal, gyerek jógával.

És, hogy miként is hat a jóga az iskolába készülődő óvódás gyermekekre, valamint az iskolásokra? Számtalan jótékony hatása van a jógának a gyerekekre, így a túl sokból való elengedés, a „kütyük”, új és rengeteg ingerből való lecsillapodás, elengedi a felesleges ingereket, a mozgás örömként való megélése, kreativitás növelése, koncentrációs készség kifejlesztése, relaxációs igény kialakítása, stressz elengedése, önfeledt játékra való igény- Csíki Mariann szavaival „A jóga ott hat, ahol hatnia kell”. Gyerekjógán egy mese által vezetjük be az ászanákat, a mozdulatok, a gyakorlatok mind egy-egy állatról kapták a nevüket, így a gyerekek játszi könnyedséggel tudják azokat megtanulni. A mozgással a napi hatásokat kiventilálhatja magából a gyermek, miközben az izmokat is fejlesztjük. A mozgás mellett a gyermekjóga tökéletesen fejleszti az érzelmi intelligenciát is, a zárt gyermeket „megnyitja”, a túlságosan nyitottakat pedig lecsillapítja.

„Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.”