Hagyományainkhoz hűen idén is szerveztünk kirándulást Erdélybe. 52 diák és 3 tanár vett részt ezen a programon március 26-29. között. Felejthetetlen élményekkel tértek vissza. Íme, tanulóink beszámolója:


Erdélyben jártam beszámoló

Az indulás napján hatkor találkoztunk a Kongresszusi Központ parkolójában. Körülbelül két órán át utaztunk az Alföldön és a határt átlépve Nagyváradra érkeztünk. Itt sajnos nem tudtunk megállni időhiány és a hátralévő út hosszúsága miatt. Számunkra nagyon fura és szomorú volt a sok-sok kóbor kutya a megállóknál, benzinkutaknál. Első megállónk Király-hágón volt, ahol csodálatos panoráma fogadott minket. Bánffyhunyadra érve a sok túldíszített, félkész ház után egy gyönyörű református templomot néztünk meg, ami tele volt szebbnél szebb magyar motívummal és egy kisebb ismertetőt hallhattunk a templom történetéről az idegenvezetőtől. Utunkat tovább folytattuk a szálláshelyünkre. Sok idő volt az odavezető út, ezért az esti órákban érkeztünk meg. Szovátán egy hotelben szálltunk meg, ahol ízletes vacsorával fogadtak minket.

Másnap reggel elmentünk a Medve-tóhoz és körbejártuk, majd megtekintettünk egy óriási sótömböt is. A tó igen sós a talaj szerkezete miatt, ezért fennmaradhatunk a tetején úszás közben. Nyáron igen kedvelt fürdőhely. Utunkat tovább folytattuk Parajdra, ahol egy sóbányában voltunk. A bányába egy busszal mentünk le, majd lent egy óriási terembe érkeztünk, ahol mindenféle érdekességet lehetett megnézni, csinálni. Ezután Székelyudvarhelyre mentünk, ahol egy emlékmű megtekintése után szabadprogram volt. Ebéd után Orbán Balázs sírjánál emlékeztünk meg a néprajzkutatóról, ahol egy székely kapusort láthattunk. Később Farkaslakán a Trianon-emlékművet tekinthettük meg, majd Tamási Áron szülőházát látogattuk meg, ahol egy érdekes történetet hallhattunk az életéről. Az aznapi utolsó program Korondon volt, ahol vásárolni lehetett. Ezek után a szálláson megpihentünk.

A harmadik napon a Bucsin-tetőn keresztül a Gyergyó-medencét ismertük meg, lehetőségünk nyílt egy kristálytiszta forrásból inni. Az út a gyönyörű hegyeken át vezetett minket Gyergyószentmiklósra, ahol egy rövid városnézés vettünk részt. Később a befagyott, ámde gyönyörű Gyilkos-tavat láthattuk, melynek érdekes történetét mesélte el az idegenvezető, majd lehetett ebédelni és venni nagyon finom helyi kürtöskalácsot. Az aznapi utolsó program a Békás-szorosnál volt a pokol torkában. A levegő, a táj és a környezet csodás volt.

Az utolsó nap a reggeli után elindultunk Magyarország felé.

Először Marosvásárhelyen álltunk meg, ahol megnéztük a Kultúrpalotát. Amikor bementünk a gyönyörű falak, ablakok és képek fogadtak minket. Felmentünk az elmondhatatlanul szép tükörterembe. Ezek után megnéztük a Városházát, majd a Református Vártemplomot.

A következő állomásunk Kolozsvár volt, ahol meglátogattuk a Szent Mihály templomot és a gyönyörű Mátyás király lovas szobrot. Ez után megtekintettük Mátyás király szülőházát. Egy kis rövid szabadprogram után buszra szálltunk, hogy meglátogassuk a csucsai Boncza-kastélyt, ahol Ady Endre is élt. Az irányt a Kongresszusi Központ felé vettük.

Utazás közben búcsúpillantást vetettünk a gyönyörű helyekre, és fájó szívvel haladtunk át a határon.

Talán, mindannyiunk nevében mondhatom, hogy jó lesz ide visszajönni, a gyönyörű Erdélybe. Amit ez alatt a négy nap alatt láttunk, az egy életre szóló emlék marad!

 

Hunka Botond és Miklós Bence 11.b